Toportyán, diszlekszia, rhebarbara, kredenc, buborék, tipli, klafa, zsinagóga, ruszli, zsalugáter, ringlispíl.
Heti vicces szavaink. :)

Éjfél.

Most, hogy végre vágja a blogmata az ékezeteket, visszajavítottam a múltba küldve pár vesszőt, és pontot. Mellbe vágott, amit olvastam 2003-ból üzenve egy halott betűiből, ki én voltam.

Minden pillanat létezés, és halál. Az, hogy tudod, minden pillanatban meghalsz, számtalanszor a múltban, és a jövődben is, egy jel. Az, ha jól mennek körülötted a dolgok, anélkül, hogy határozott cselekvésed eredménye lenne, mutat valamit. Ha úgy, és annyit adsz, hogy jól essen neked, szintúgy megmutatja, ha mozdulatlan jársz az utadon.

Bölcsesség? :)

Értem írtam:

Két hajóban ül a lelkem, hová nézek, nem lelem?
Erdő mélyén, csendes zugban oroszlánként terjedem.
Kitől volnék hová lettél? Fejem zúgó fertelem!
Bányász leszek! Kovácslegény! Tiszta rétem felverem.

No a belső és a külső dolgok között lévő elképzelések nagyon frankók, csak egy másik személy esetében nem feltétlenül szükséges. Az elképzelést fel kell váltania a megértésnek.